Tartalom:

Egy feladat: VÉDELEM...
S egy esély a boldog életre...

1997. júliúsában már az egész világ harcra készül. Mindenki bízik Harry Potterben, Ő maradt az utolsó remény. Mint sokak egy lány, Aurora is készül a végső összecsapásra. Biztosítania kell magát, bíznia, hogy minden rendben lesz.
Egy örökké vidám lány, akinek élete balszerencsésen kezdődik. 1997. augusztusában, mielőtt Rufus Scrimegour meghalt volna kineveznek egy új roxforti igazgatót, egy igazgatót, akit Dumbledore jelölt meg örökösként.

1981. novemberében - egy igen hideg, esős napon egy főnix hasítja ketté a levegőt-, s kopogtatnak egy ajtón. A férfi nem akar senkit látni, nem akar beszélgetni... Egy fiatal lány akar a lakótársa lenni, s a férfi beleegyezik jobb ötlet híján.
Hogyan lehet több mint tizenegy évig csak lakótársnak lenni? A válasz egyszerű: sehogy! És mi történik a csatában?

2012. március 3., szombat

2. fejezet


1981. november 1.

Egy mugli lakta település, majdnem szélén volt található a Fonó sor. Nem volt a legjobb, s legszebb környék, de az ott élő embereknek megfelelt. Az utca végtelenül hosszúnak tűnt, s teljes ködbe burkolódzott. Itt-ott fellelhető volt egy-egy fa, azonban az utca többi részén üres kopárság köszönt az arra járókra.

A sötét, fekte fellegeket kettéhasította egy madár - egy gyönyörű, aranysárga tollazatú főnix. Kecsesen szállt a magasban, s nem zavartatta magát, elszállt egészen a Fonó sor közelében található rétre, ahol most nem tartózkodott senki. A szél fújt, s az eső is pillanatokon belül eláztatta azt, aki a szabadban tartózkodott.

Az utca csendes volt, csak az eső jellegzetes hangja zavarta meg az utca csendjét. Aztán az esőhöz csatlakozott egy cipő kopogó hangja is, a Fonó sorban egy ismeretlen járt! Azonban senki nem foglalkozott vele, elvégre mindenki örült! Tegnap Voldemort végre eltávozott és soha többé nem kell Tőle félniük.

Az idegen egyenesen előre tartott, s közben törte a fejét, hogy mivel fogj meggyőzni a férfit, hogy odaköltözhessen hozzá. Igazából nem gondolta át a dolgokat – nem volt szokása sokat gondolkodni valamin, inkább cselekedett. Minél előbb túl akart lenni a feladatokon, így biztosította magát, és garantáltan nem felejtette el, hogy miket is kéne tennie.

Ahogy közeledett a célja felé, úgy lett egyre idegesebb és legszívesebben azonnal visszafordult volna. Nem úgy volt ismeretes a férfi – akihez éppen tartott -, mint a türelem és kedvesség mintaszobra. Azért reménykedve lépett egyre előrébb, hiszen, ahogy a mondás is tartja „A remény hal meg utoljára”.

~ Piton/Aurora ~

Az utca végében magányosan állt egy ház, a kívülállók csak onnan tudták, hogy van benn valaki, hogy az elhúzott függönyök mögül egy halvány fény azért áttűnt köztük. Azonban a bent uralkodó körülményekről senki nem tudott, csak aki bent volt.

A bent ülő férfi kezében egy Lángnyelv Whisky díszelgett – annak is már csak az alján volt található egy korty. A mellette elhelyezkedő kisasztalon pedig tíz üres üveg állt. Már nyúlt volna a következő üvegért, amikor valaki kopogott az ajtaján. Nem állt föl, s nem is akarta kinyitni az ajtót.

A lány másodjára is rászánta magát a kopogásra. Már nem csak a feladat miatt akart bejutni, hanem mert a ruhája is elázott és fázott. Amikor a második kopogásra sem nyitott senki ajtót ököllel belevágott egyet, s remélte, hogy ezt már semmiképp sem hagyják megtorlatlanul. És, ahogy várta az ajtó kitárult és egy feketébe öltözött, mogorva férfi állt előtte.

-          Mégis mi a francot képzel magáról? Azt hiszi, hogy csak így rátörheti az emberre a saját ajtaját? – kérdezte a végén már ordítva a férfi.

-          Elnézést, uram! Maga nem nyitotta ki elsőre, sem másodikra.

-          Mit akar tőlem? Menjen haza, kislány! Már biztosan keresik a szülei – próbált észérvekkel hatni a lányra, azonban az meg sem mozdult.

-          A szüleim nem keresnek! Viszont nagyon hideg van, kezdek fázni. Nincs kedve behívni? – kérdezte a lány, s akkor tényleg csak az igazat mondta. Szeretett volna bejutni egy meleg helyre, mert ujjai már eléggé megfagytak.

-          Nem tudom mit képzel, kisasszony! Viszont nem szeretném, ha a lelkemen száradna a maga halála – jegyezte meg gúnyosan, majd félreállt az ajtóból. A lány azonban nem mozdult. – Az előbb még be akarta törni az ajtóm, s mikor beengedném, meg sem mozdul.

-          Köszönöm! – eresztett meg egy mosolyt, majd a meleg házba lépett.

Nem nevezte otthonosnak – egyáltalán nem ilyennek képzelte el, Albus hiába is figyelmeztette -, de ezzel egy időben azt is eldöntötte, hogy barátságosabbá teszi mind kívülről, mind belülről.

~ Piton/Aurora ~

Pillantása a nappaliban álló kisasztalra tévedt, s rögtön elkezdte számolgatni az üres üveget. Összehúzta szemöldökét, aztán rápillantott a fiatal férfira. Nem akarta elhinni, hogy ennyire bántsa Lily Potter halála – egyszerűen képtelenségnek tűnt. Nem azért gondolta így, mert nem szerette Lilyt, hanem, mert tudta a háttér információkat.

-          Foglaljon helyet! – mondta a férfi, majd meg sem várva a lány válaszát leült a kanapé egyik végébe.

A lány is gyorsan helyet foglalt, majd ránézett az üvegekre. A férfi kelletlenül előrántotta pálcáját, majd egy néma varázsigével eltüntette a zavaró tényezőket. A férfinak még csak az sem jutott eszébe, hogy kikérdezze a lányt – az ital megtette hatását.

-          Úgy tudom, Piton professzor, hogy tanít – kezdett bele a lány, majd a férfira pillantott. – Miért nincs a munkahelyén? – kérdezte a lány a legnagyobb tapintattal, amivel ebben a helyzetben lehet.

-          Nem gondolja, hogy jelen esetben nekem lenne okom kérdezősködni? – morogta a férfi, majd fel is tette első kérdését: - Dumbledore küldte?

-          Nem, nem mondhatnánk, hogy Albus engem elküldene valahová is – nevetett a lány. – Saját akaratomból jöttem, ha úgy tetszik.

-          Igazán? És minek köszönhetem a… látogatását? – kérdezte gúnyosan Piton, s szeme is hamiskásan csillogott.

-          Semmi olyanért, professzor! Színtiszta üzleti ajánlat – mondta a lány, majd keményen a férfi szemébe nézett. Nem látott mást benne, mint kétkedést. – Habár csak mugli vagyok, egész biztosan tudok segíteni a munkájában.

-          Mugli? – kérdezett vissza Piton, és szeme előtt lepergett, ahogyan elvarázsolta az üres üvegeket. Átkozta magát, amiért nem volt körültekintőbb. – Szabad megtudnom a nevét?

-          Sly, Aurora Sly – nyújtott kezet a lány, majd miután a férfi elfogadta megnyugodott.

Sikerült a terve első fele – bejutott a házba, és eddig nem dobta ki Piton. A terv második fele azonban bajosabb volt – üzleti ajánlat elfogadása, beköltözés. És mivel ismerte a férfit egy kis ideje, így volt szerencséje megtapasztalni makacsságát. Viszont Piton nem tudta, hogy Aurora is makacs – szörnyen makacs.

-          Miss Sly, milyen találó név, esetleg jelent is valamit? – kérdezte érdeklődve a férfi, majd egy pálcaintéssel két poharat varázsolt. Aurora úgy tett, mint aki nem látja, hogy kevernek valamit a borába.

Mivel Piton még nem tudta, hogy a lány nem nagykorú, így nem érzett lelkiismeret-furdalást. A lány pedig – Albus Dumbledore mellett – megtanulta, hogy hogyan lehet kiszagolni a bájitalokat. És szerencséjére a férfi borba keverte a bájitalt, s bort mindig megszagolja mielőtt belekóstol.

-          Hüm, finom illata van. Kevert bele valamit? – kérdezte a lány ártatlanul, fel sem nézve poharáról. – Ilyen finom illatú bort még sosem tapasztaltam. Félédes, igazam van? – nézett a férfi szemébe, aki megütközve ült.

-          Az életre, s a félédes borokra! – emelte fel végül a férfi a poharát, s miután koccintott a lánnyal belekóstolt a sajátjába. A lány is hasonlóképen tett, s közben tanulmányozta az utóízt, Veritaserum

-          Érdekes felvetés, félédes borok… Ha jól tudom azokban az üres üvegekben nem az volt – mosolygott kihívóan a lány, majd még egyet kortyolt a borból. Aurorának tényleg ízlett a bor, azonban lassan elkezdte érezni a bájital hatását.

A terve abban a pillanatban kezdett összedőlni, amint rájött, hogy mit okoz a Veritaserum. Nem volt abban a helyzetben, hogy elkotyogja minden titkát, s tudta, hogy rögtön az első kérdésnél elbukik – valamiért ugyanis gyanította, hogy a neve lesz az. Elkezdett gondolkozni, hogy mivel hatástalaníthatná, vagy enyhíthetné a bájital hatását.

-          Professzor, esetleg megkóstolhatnám azt is, amit Ön ivott mielőtt betértem volna? Még sosem ittam, és szeretném egyszer megkóstolni. – Aurora, jobb ötlet híján, a teljes lerészegedést választotta. Azzal a méltóságát ugyan elveszíti, azonban a titkai megmaradnak.

-          Legyen, de aztán feltennék pár kérdést, az üzlettel kapcsolatban. Tudja nem igazán szeretnék olyanokat alkalmazni, akik nem értenek a munkájukhoz. – Perselus is a ravaszságot választotta, s végig abban a hitben volt, hogy ő győz.

-          Persze, amint elárulja, hogy miért nincs az iskolában, ahol tanít – mondta a lány, majd új poharából kortyolt néhányat. Már az első néhány kortyból megállapította, hogy miért hívják Lángnyelv Whiskynek. Az ital égette a torkát, de nem zavarta, csak egyre bódultabb lett tőle.

Mire megitta az utolsó kortyot is eluralkodott rajta a fáradtság. Nem tehetett róla, őt is megviselték a tegnap történtek, s eddig nem tudta magát normálisan kialudni. Fejét a kanapéra hajtotta, majd lehunyta a szemét – tudta, hogy illetlen dolog ilyet csinálni, azonban a fáradtságot nem bírta legyűrni.

*Aurora Sly naplója*

Oh, kedves naplóm, ha tudnád mennyi minden történt velem. Először is Dumbledore professzor adott nekem egy kis – hogyan is mondta? – „feladatot”. De nem könnyűt – sőt, szerintem a világon a legnehezebb feladat jutott nekem – és még csak a kivitelezését sem terveztem meg. Ha holnap elindulok…
Könnyű lesz megtalálnom, akire figyelnem kell, azonban a közelemben tudni?! Dumbledore professzor azt mondta: „Legyen a közeledben, hogyha bármi baj van rögtön cselekedni tudj!”
Persze a professzor abba már nem gondolt bele – fura egy észjárása van az öregnek -, hogy milyen buktatói lehetnek a magánakcióinknak. Ugyanis tapasztalatból tudom, hogy egy ponton minden „kegyes” hazugság kiderül – és persze a nem „kegyesek” is, de nekem olyanom ugyebár nincsen.
Tulajdonképpen kaptam egy listát, hogy miket kell észben tartanom:
·        mugli vagyok;
·        Dumbledore professzort csak azért ismerem, mert segített nekem egykor;
·        Lily Evanshoz a világon semmi közöm sincs (azonban ki kell derítenem, hogy a férfi mit érzett iránta)
·        vigyáznom kell rá (ez nagyon fontos, ugyanis ez a terv)
De én csak egy nyugis életet akartam, miután sikerült letennem a R.A.V.A.SZ.-t… Nesze neked Aurora kellett neked elszökni otthonról, ezért is csak magadat hibáztathatod!  De a vizsgáim sikerültek, nagyon-nagyon jól! Talán Rúnaismeretből lehettem volna jobb is, de már nem számít, végeztem, nincs több suli!
Igen, ilyenkor szokott kezdődni a nagybetűs élet, azonban Én előrehozott vizsgát tettem, ebből kifolyólag még nem töltöttem be a nagykorúsághoz szükséges tizenhetedik életévem. Ezt utálom az egészben – Aurora még nem nagykorú, ezért nem élhet egyedül. Tehát az „előbb gondolkozunk, aztán cselekszünk” elv nálam – már többedjére – teljesen elhanyagolttá vált.
A tervem kész van és már csak a kivitelezést kell valahogyan megvalósítani. Persze először is azt kéne kitalálnom, hogy ki vagyok, és miért törtem rá az ajtót – lehet, hogy az ajtó betörésétől eltekintek. És igazából az sem érdekel, hogy mit fogok  majd mondani, az úgyis jön magától – ebben már profi vagyok.